2008. február 25. – március 1. | Budapest, Merlin Színház
A hétvégén lezárult a 2008-as CVJ a Merlinben. 3 kategóriában 4 győztest és 3 különdíjazottat ünnepelhetett a közönség és a „szakma” jelenlévő alkotói. A nemzetközi csapatok erős versenyben mérték össze tudásukat, és mutatták meg saját vizális elképzeléseiket. A champion kategóriában egyértelmű eredmény született, míg a tusa küzdőterén érdekes fordulatokat láthattunk… Elmentünk, megnéztük, meg hoztunk haza souvenir-t.
02.29. péntek
A hétfőn kezdődött és szabadon látogatható workshopokat sajnos ki kellett hagynunk, (ami nagy érvágás számunkra), de pénteken végre megérkeztünk a Merlinbe. Jó szokásunk szerint természetesen elkéstünk. Kiderült ugyanis, hogy már csütörtökön elkezdődtek a champion kategória (saját anyagok vetítése szabadon választott zenére) selejtezői és mi tegnapra voltunk beosztva.
No problémó. Csúszás miatt volt egy kis időnk felkészülni, ami nagyon kellett, mivel fogalmunk se volt mit is fogunk csinálni majd, ha oda kerülünk a vászon elé. Végül az elképzeléseink tévesnek bizonyultak, mert csont nélkül kiestünk. Ismét no problem, mert a nemzetközi kritika csak épülésünkre szolgált.
A továbbjutók közül említést érdemel a Zaz-Spetto portugál-brazil párosa, akik latinos lendülettel mutatták be egy sajátos performanszon keresztül (előkerült egy ördög álarc a pult alól, és volt PS3 vezérlővel irányított videó), hogy mit is jelent nekik Magyarország fogalma. Felvillant Chicholina, Soros, Sarkozy neve, a gulyás, a puli és Budapest, mint piros lámpás negyed.
03.01 szombat
Másnap már nézőként tértünk vissza a Torna helyszínére. Később indultunk itthonról, mint előző nap, ezért a középdöntőkről csúnyán lemaradtunk. A már javában zajló champion 4-es elődöntőjébe érkeztünk meg, ahol épp a Kiégő Izzók szagatta a vásznat.
A döntő felállás végül: URBANIZER vs. Kiégő Izzók. Oké. Kezdődhet a Tusa (itt az indulók párosan versenyeznek, egymás ellen, egy vászonra, egy zenére, a szervezők álltal adott anyagokból, győzzön a jobbik alapon)!
A párbalyok során a közönség hamar átláthatta a kapott anyagokat és érezhetővé vált, hogy ténylegesen melyik versenyző, hogyan tud bánni az eszközeivel. A már megismert képek egy-egy fellépő keze alatt sokadszorra is újat tudott mondani. Nehéz dolguk volt pedig, amit a dj-k se könnyítettek meg: volt pár kicseszős zene.
Elhagytuk a nagyterem csataterét a földszinti kisterem kedvéért, hogy megnézzük a konzerv kategória versenyműveit (beküldött anyagok, tulajdonképpen videóklippek, pontosabban vj opuszok). Az első háromig jutottunk, majd megakadt a dvd, ezért visszatértünk az emeletre ahol már körvonalazódott a tusa végkifejlete.
A Zaz-Spetto páros technikai próblémáktól sem akadva el menetelt előre. A csaták egyre élesebbek voltak, ennek ellenére a zsűri általában egyhangúan döntött. Újvárosi triónk is egyetértésben nyugtázta, hogy ki is volt a jobb, de ez valahogy mindig ütközött a zsűri döntésével, szóval mi óvtunk volna végig. Lehet hogy fordítva gondolkozunk, bár szerintem mi inkább éreztük a képeket, nem pedig értő szemmel figyeltünk. Azt meg végképp nem értettük, hogy hogyan lehet msn és skype dumcsizás meg sms írás közben zsűrizni.
Az utolsó meccs végül a latinok és Menzkie között volt. Közvetlenül a zsűri mögött ültünk így láthattuk a döntésüket (kézjelekkel mutatták, hogy jobb vagy bal volt-e a nyerő). Mi megint óvtunk volna…
25 perc szünet után elérkezett a finálé, a champion kategória döntője. Kezdett a Kiégő Izzók és az agyakból kocsányon lógtak a szemek (a vásznon igen, meg szerintem a közönségből is párunknak). Majd az URBANIZER következett nagyon fincsi képekkel, de feledhető vonalvezetéssel (zsűri kézmozdulatai a megszokott egyhangúság, óvni nem kellett).
Újabb szünetet és végszót követően Laki, a Cinetrip kitalálója és főszervezője ismertette az eredményeket, a támogatók pedig osztották a díjakat.
CVJ2008 Champion: Kiégő Izzók (H)
CVJ2008 Tusa: Zaz and Spetto (P/Br)
CVJ2008 Legszebb Opusz: ITP (H)
CVJ2008 Legszebb Opusz – Közönségdíj: Matmos (H)
Különdíj: Menzkie (H), Luma Beamerz (H)
Vigaszdíj: URBANIZER (H)
Szeretném megemlíteni még a tápiószelei Luma Beamerz párost, akiket volt szerencsénk személyesen megismerni, és elmodhatjuk hogy őszinteségük és lelkesedésük mellett csak tehetségük nagyobb. Saját fejlesztésü szoftverükkel vetítettek és sokáig harcoltak a tusa alatt (kiesésüknél természetesen óvtunk volna:).
Ennyi történt. Neveztünk, elmentünk, megnéztük, ja meg hoztunk haza egy kis üvegbeton szobrocskát souvenir-nek (BEST VJ OPUS díj):
by Krulf






Ayahuaska
BeatKOHO
Colors Of Sounds
Cortez
Digital Peoples
Drum Fusion
Eleven
Eliadesz
Ezekiel
Grandy
ivory memory..
KRULF
Lucky Peoples
Minimal Circus
Nephilim
NewCitybass
PaulMeth
Reduktor
RotN
rozsomák
Sabazz
Sackraff
SkannaBeat
Solarcube
SPOOL
Synus0006
What Else








